Kerti kiülő
Hamarosan elkészül óvodánk kisudvarán a kerti kiülő, ami a tavalyi év báli bevételéből, a személyi jövedelemadó 1%-ának több évi bevételéből, egyéb támogatásokból kerül kialakításra. Már csak a tető hiányzik, és egy végleges festés. Reméljük hamarosan a gyerekek is birtokukba tudják venni! Ünnepélyes keretek között szeretnénk majd megköszönni minden közreműködőnek, hogy hozzásegítettek bennünket ehhez az igazán impozáns építményhez.
Köszönet minden eddigi közreműködőnek!
Lattenstein Jánosné a „Vadvirág” Alapítvány kuratóriuma nevében
> >
Légkondicionáló berendezés az óvoda két termében
Az ide nyáron már két helyiségben is megkönnyebbülhetnek a gyerekek a nyári forróságban. Az idei báli bevételből, Tóth Balázs szülő segítségével, hozzájárulásával a Csiribiri csoportban, a tornateremben légkondicionáló berendezés került felszerelésre.
Köszönjük a támogatást a szülőknek, és Tóth Balázs Csiribiri csoportos kisgyermek apukájának!
Lattenstein Jánosné a „Vadvirág” Alapítvány kuratóriuma nevében
> >
Az idei évben 13. alkalommal szervezte meg alapítványunk, a „Vadvirág” Alapítvány a hagyományos Szülők-Nevelők bálját. Az idei év sikerét az is jelzi, hogy közel 100 fős volt a rendezvény.
A jótékonysági bál bevételének teljes összegét légkondicionáló berendezés vásárlására fordítjuk, amely lehetővé teszi a nyári forróságban, hogy a gyermekek kellemesebben érezzék magukat.
A szülői adományok mellett a műsorban fellépők, számos vállalkozó, cég, szabadidőközpont, közművelődési intézmény hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy megvalósítsuk terveinket!
Rendezvényünk támogatói voltak:
„Vadvirág” Alapítvány
8200. Veszprém
Avar u. 7/a.
Tisztelt Szülők!
Alapítványunk szívesen fogadja támogatásaikat,
személyi jövedelemadójuk 1 %-át!
Adó szám: 18932162-1-19
Céljaink:
- Az óvodai környezet, (kert, játszótér stb.) minőségi fejlesztése és biztonságosabbá tétele,
- környezetbarát kreativitást fejlesztő játékok és technikai eszközök beszerzése, meglévő játékeszközök fejlesztése,
- naprakész és folyamatosan megújuló pedagógiai felkészültséget segítő könyvek, kiadványok megvásárlása, előfizetése.
Közhasznú tevékenység:
(Alapító okiratban részletezve)
- Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
- gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet
- emberi és állampolgári jogok védelme
- szociális tevékenység
- gyermeksport.
Kérjük, hogy az óvodai nevelés színvonalának fejlesztése és hatékonyabbá tétele érdekében az idei évben is támogassák a „Vadvirág” Alapítvány tevékenységét!
„Vadvirág” Alapítvány kuratóriuma
Gyermeknap 2019
A borongós hétköznapok után verőfényes napsütésre ébredtünk a GYERMEKNAPON!
Igazán tartalmas, családias volt a délelőtt sokféle játéklehetőséggel, programmal.
Köszönjük a szülői támogatást – a finom sütiket, a zsákbamacskát, a plakátok nyomtatását, az óvoda dolgozóinak munkáját!
> >
Szülői adományból készül a "kisudvarra" tervezett kerti kiülő! Folyamatosan tudósítunk a készültségről! Az alap már készen van!
Adószám: 18932162-1-19
Számlaszám: 73900078-10008250
E-mail: vadvirag.alapitvany{kukac}gmail.com
Alapítványunk 2001 áprilisában szülői kezdeményezésre jött létre.
A „Vadvirág” Alapítvány célja:
- Az óvodai nevelés színvonalának fejlesztése és hatékonyabbá tétele érdekében:
- az óvodai környezet, (kert, játszótér stb.) minőségi fejlesztése és biztonságosabbá tétele,
- környezetbarát kreativitást fejlesztő játékok és technikai eszközök beszerzése, meglévő játékeszközök fejlesztése,
- naprakész és folyamatosan megújuló pedagógiai felkészültséget segítő könyvek, kiadványok megvásárlása, előfizetése
- Közhasznú tevékenység (Alapító okiratban részletezve)
- nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
- gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet
- emberi és állampolgári jogok védelme
- szociális tevékenység
- gyermeksport
Az alapítvány tevékenységéhez kapcsolódó iratok (a címre kattintva új ablakban olvasható):
- Alapító okirat (egységes szerkezetben, PDF dokumentum, 7 oldal)
- Módosító végzés (PDF dokumebtun, 3 oldal
- 2016. évi szakmai beszámoló (PDF dokumentum, 2 oldal)
- 2016. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 3 oldal)
- 2017. évi szakmai beszámoló (PDF dokumentum, 2 oldal)
- 2017. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 12 oldal)
- 2018. évi szakmai besztámoló (PDF dokumentum, 2 oldal)
- 2018. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 3 oldal)
- 2019. évi szakmai besztámoló (PDF dokumentum, 2 oldal)
- 2019. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 11 oldal)
- 2020. évi szakmai beszámoló (PDF dokumentum, 2 oldal)
- 2020. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 14 oldal)
- 2021. évi szakmai beszámó (PDF dokumentum, 1 oldal)
- 2021. évi pénzügyi beszámoló (PDF dokumentum, 9 oldal)