A mindennapokból

14.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

Már több mint 15 éve rendezi meg óvodánk alapítványa a „Vadvirág” Alapítványa a gyermeknapi családos programját. A rendezvényen az idei évben is szép számmal jöttek el jelenlegi és jövendőbeli óvodás gyermekek szülőkkel, testvérekkel nagyszülőkkel.

A programot hagyományainkhoz hűen óvodánk néptánccsoportja nyitotta meg Dékmárné Forgács Zsuzsa vezetésével. A megnyitó végén bemutatkoztak a Kid Rock and Roll tánccsoport vadvirágos óvodásai is nagyobb lányokkal közös produkcióban.

Vendégeinket óvodavezetőnk Barcza Béláné Marika, majd Némedi Lajos alpolgármester úr is köszöntötte. Lattenstein Jánosné Éva, alapítványunk kuratóriumának elnöke elmondta, hogy ezen a napon a csoportonkénti homokvár építő verseny nyertesetit meglepetésajándékkal díjazzák. Így a délelőtt zárásaként a verseny értékelése után minden csoport átvehetett egy-egy homokozókészletet, amely dömpereket, húzókocsit, darut, kuglófformákat, fagyi készítőt, kőműves készletet tartalmazott.

A családok, gyerekek, felnőttek a nap folyamán együtt kézműveskedtek, légvárban ugráltak, pónin lovagoltak. Gerecs Péter, apuka az idei évben is lufit hajtogatott, a gyermekek nagy örömére.

A Kabóca Bábszínház zenés műsorral, a veszprémi Alfa Dog Kutyaiskola kutyabemutatóval szórakoztatta az érdeklődőket.

A gyermeknapon alapítványunk második alkalommal szervezett nagy sikerrel véradást a Vöröskereszt közreműködésével.

A Noszlopy Gáspár Gimnázium 4 diákja önkéntes munkájával segítette a szervezőket.

            Ez a rendezvény a szülők, támogatók felajánlásából, az óvoda dolgozóinak önkéntes munkájából valósulhatott meg! Köszönet mindazoknak, akik ennek a kellemes, tartalmas, élménydús napnak sikeréhez hozzájárultak!

Lattenstein Jánosné, a Kuratórium elnöke

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Udvarunkra fűzkunyhót és fűzkaput telepítettünk 2008 tavasszán. Ezek megerősödve, lombosodva kellemes árnyékot biztosítanak a kicsiknek. A fűzkunyhó halformájú, ezért a neve: "Szomjas potyka".