A mindennapokból

13.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

A Víz Világnapjáról a „Még zöldebb Óvodáért” munkaközösség szervezésében emlékeztünk meg. Két délelőtt, március 19-én hétfőn és március 20-án, kedden játékos keretek között folytak a tevékenységek, forgószínpad szerűen 3-3 óvodai csoport vehetett részt a különböző „foglalkozásokon”.

Ezeken a napokon a gyerekek és óvodapedagógusok is kék ruhában érkeztek meg az oviba, és hagyományosan mindenki kék kendőt kötött a nyakába, ezzel is jelezve a zöld jeles ünnep fontosságát. Az óvodapedagógusok ötletes és mozgalmas játszóházat szerveztek, ahol a gyerekek figyelmét a víz védelmének, vízzel való takarékoskodásnak a fontosságára irányították. A játékos feladatok között volt mozgásos, énekes, mesés foglalkozás, és izgalmas, vízzel kapcsolatos kísérletek is. A programoknak nagy sikere volt a gyerekek körében.

A világnap alkalmából idei évben is kértük a családokat, hogy készítsenek hulladékból, újra-hasznosítható anyagokból vízzel kapcsolatos tárgyakat. A barkácsolt anyagokból az óvoda aulájában munkaközösségünk tagjai kiállítást rendeztek, mely április elejéig megtekinthető. Ezzel szerettük volna Pedagógiai Programunknak megfelelően bevonni a családokat a gyerekek környezettudatos szemléletének alakításába.

Ezúton is köszönjük a családoknak a kitartó munkát, hogy ötletes, kreatív, színes, a gyermekeikkel közösen barkácsolt tárgyaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kiállítás ismét létrejöhessen, megvalósulhasson.  

Balogh Alíz Óvodapedagógus,
a munkaközösség tagja

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Udvarunkra fűzkunyhót és fűzkaput telepítettünk 2008 tavasszán. Ezek megerősödve, lombosodva kellemes árnyékot biztosítanak a kicsiknek. A fűzkunyhó halformájú, ezért a neve: "Szomjas potyka".