A mindennapokból

11.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

Az ENSZ az 1992. évi dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára március 22-t a Víz Világnapjává nyilvánította, ezzel is jelezve, hogy milyen fontos feladat a vízkészlet védelme. Zöld óvodaként, mi is nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos életmód kialakítására, így minden évben megünnepeljük a „zöld” világnapjainkat, melyek megszervezését a „Még zöldebb óvodáért” munkaközösség végzi. Természetesen az éves tervünkbe is beépíti minden óvodapedagógusunk ezeket a „zöld” jeles napokat és megemlékezünk róluk, ha nem is mindig közös, egységes óvodai rendezvény keretében, hanem csak csoport szinten. A Kompetencia Alapú programunk szerint is, minden évben januártól március végéig gyermekeinkkel különböző tevékenységek keretében járjuk körbe a víz tulajdonságait, felhasználhatóságát, annak megóvását. Pl. foglalkozunk a vízi közlekedéssel, vízben és vízparton élő állatokkal, növényekkel, folyó és állóvizekkel, takarékos vízfelhasználással. Ezekhez komplex módon tervezzük a verseket, meséket, énekeket, dalokat, kézműves és mozgásos tevékenységeket.

Célunk a természetben töltött gazdag programokkal a természet értékeinek megismertetése, a gyermekek tevékenykedtetése. Tapasztalatszerzési lehetőségek biztosításával ismereteinek bővítése, egészséges életmódra nevelés. Földünk vízkészletének megóvása, környezetvédelem. Környezettudatos magatartás fontosságának megéreztetése.

Feladataink a jeles naphoz tartozó ismeretek megismerése, bővítése, felelevenítése. A gazdag programkínálattal a gyermekek élményhez juttatása, tevékenykedtetése, mely által közvetlen tapasztalatszerzésre kapnak lehetőséget. A közös élményekkel a közösségi érzés erősítése – szociabilitás fejlesztése. A szabályokhoz való alkalmazkodással – szabálytudat, érzelmi akarati élet fejlesztése. A mindennapos közös mozgással mozgásos játékokkal – közösségi élmény nyújtása, egészséges életmódra nevelés.

Hagyományaink szerint, amely napon ünnepeljük a Víz Világnapját (Ebben az évben pontosan március 22-én), minden gyermek kékbe öltözik és kék kis kendőt visel a nyakában. Ezen a délelőttön a gyerekek különböző, érdekes programokban vehetnek részt: Kézműves tevékenység; énekes játékok; mesehallgatás; mozgásos játék; vizes kísérlet; horgászos játék.

Minden programnak más és más csoportszoba és a tornaszoba biztosít helyet. Ezeket a tevékenységeket a csoportok óvodapedagógusai szervezik és bonyolítják le, a gyerekek pedig csoportszinten, a másik óvodapedagógus és dajka néni vezetésével, forgószínpad szerűen mennek egyik állomásról a másikra. Minden gyermek előzőleg „menetlevelet” kap, és minden állomáson gyűjthet egy pecsétet, miután ügyesen elvégezte az adott feladatot.

A Víz Világnapja alkalmából minden évben egy kiállítást is szervez az óvoda aulájában a „Még zöldebb óvodáért” munkaközösség. Erre a kiállításra felhívó jellegű plakátokkal ösztönzi és buzdítja a családokat arra, hogy otthon együtt a szülők és gyerekek közösen barkácsoljanak újrahasznosított anyagokból vízzel kapcsolatos tárgyakat, dolgokat. Minden évben egy adott témában készülhetnek ötletes munkák. Az idei téma: „Halacskák és más vízi élőlények” volt. Minden pályamunkát kis általunk készített ajándékkal jutalmazunk.

Süveges Éva munkaközösség vezető

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

A környezettudatos magatartás kialakítását célozza, hogy óvodánk bejáratánál egy használtelem-gyűjtő konténert helyeztünk el. Várjuk és kérjük, az otthon elhasznált elemeket ebbe a gyűjtőbe dobják be.