A mindennapokból

24.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

A délelőttök során az óvodapedagógusok változatos tevékenységek kínálatával készítették elő a gyermekeket a nemzeti ünnepre. Az ünnepre való készülődés hangsúlyossá teszi a gyermekek hazaszeretetre nevelését, a nemzeti identitás erősítését, a szemléletformálást.

Elsősorban a népi hagyományokon, a különböző hagyományos kézműves tevékenységeken, a néptáncon, a viseleteken, a táncos mozgásformákon, a zene hallgatásán, a népi hangszereken keresztül igyekeztünk a gyermekhez közel hozni a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepét, megéreztetni a ’48-as szabadságharc magyarságtudatát.

A megszervezett ábrázoló, barkácsoló-, zenei és játék-tevékenységek azt is biztosították, hogy a gyermekek minél több oldalról ismerkedhessenek a történelmi eseményekkel, az ünnephez kapcsolódó hagyományokkal, szokásokkal, a kor viseletével. Tapasztalatokat szerezhettek arról is, hogy vannak más népek is. Előkerültek a térképek, a földgömb, a magyar és más népek zászlóit, a különböző korok katonai egyenruháit bemutató képeskönyvek. Népzenével, a kor zenei stílusával, verbunkosokkal, toborzókkal is ismerkedhetnek. Kihasználtuk az alkalmat zenei fejlesztő lehetőségekre, (ritmusfejlesztés, egyenletes lüktetés, hangsúlykiemelés, tánclépések), a témához kapcsolódó mozgásos tevékenységekre, illetve a vizuális-, díszítő jellegű tevékenységekre. Hallhattak a gyermekek a szabadságharc nagy alakjairól (Kossuth, Petőfi, Bem…), a szabadságharc ismert és dicsőséges eseményeiről, természetesen a gyermekek értelmi szintjéhez mérten. Ez a meséken, történeteken, képeskönyvek nézegetésén keresztül történt, előkészítve a történelmi ismereteket.

Március 14.-én, kedden az aulába szervezett óvodai rendezvényben teljesedett ki az ünnepre való készülődés. Meghívtunk egy hagyományőrző lovas egyesület vezetőjét, Szentesi Istvánt, aki nagy szeretettel mutatta be a gyermekeknek a ’48-as huszárviseletet és kellékeket: a zubbonyt, a panyókára vetett mentét, huszárcsákót, a szablyát, rangjelzéseket, és a lovas kellékeket: kantárt, nyerget, kengyelt, zablát.

Az aulába, hangos énekléssel vonult ki az óvoda apraja-nagyja, alkalomhoz illő ünnepi öltözetben, kokárdával, a lányok pártában, a fiúk csákóban. Volt olyan csoport, aki, míg a többiekre várakozott, addig verssel kedveskedett a huszár bácsinak, aki érdekes történetekkel és hasznos tudnivalókkal ismertette meg a gyerekeket a huszárok életéről, ruházatukról, rangjaikról, mindennapjaikról. Az óvodások kérdéseket tehettek fel neki, melyre szívesen válaszolt. Majd megkezdődött a „huszártoborzás”. A fiúknak különféle próbákat kellett kiállni, hogy megmutassák, igazi, huszárnak való legények. Óvodánk néptánc oktatója, Dékmárné Forgács Zsuzsa néni hívogatta a gyermeket a táncba. Népi rigmusokkal, csúfolókkal bíztatták egymást a lányok és fiúk.

Az óvodás csoportok énekelve elsétáltak a Dózsa György téri emlékműhöz is és saját készítésű zászlókkal díszítették azt.

Ez a délelőtt reméljük, sokáig emlékezetes marad a gyermekeknek.

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Amennyiben befizetett adója 1 százalékával támogatni kívánja az óvoda "Vadvirág" Alapítványát, akkor kérjük, az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozaton tüntesse fel alapítványunk adószámát: 18932162-1-19