A mindennapokból

19.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

2016. október 25-én a balatonalmádi Szentesi farmra látogatott a Napsugár csoport.

A farmon többféle házi- és ház körül élő állatot figyelhettek meg a gyerekek; nyulakat, kecskéket, tyúkokat, kisborjút, macskát egy sérült őzikét és természetesen, amire legjobban vártak: a lovakat. A gyerekeknek lehetőségük volt megsimogatni ezeket az állatokat, megfigyelni, mit esznek, hogyan tartják őket. Megismerkedhettek a lovas szerszámokkal, megfigyelhették, hogyan szerszámozzák fel a lovaglásra, kocsikázásra az állatokat.

Az ismerkedés után 2 csapatot alakítottunk (Szerencsepatkó és Lovacska csapat). Mindkét csapat tagjainak lehetősége volt lovagolni, lovas- kocsikázni és szalmabálákon ugrálni is. A programok után a gyerekek megajándékozták a felnőttek által küldött hullott almával, répával és a gyerekek által sütött lovaknak való keksszel a farm lakóit.

A kirándulás jó alkalom volt a tűz téma bevezetésére is, hiszen a velünk kiránduló szülők, és néhány gyerek tüzet raktak. A parazsában az otthonról hozott zöldséget, gyümölcsöt, a fóliában előkészített krumplit, hagymát, almát, sütőtököt, a kolbászt, és szalonnát is megsütöttük, amit minden gyermeknek lehetősége volt megkóstolni. Míg a finomságok elkészültek, jutott idő egy kis játékra is a napsütötte gyönyörű farmon. Gyorsan elröppent a délelőtt. Hazafelé még megkerestük szemünkkel a Balaton dombok között megcsillanó vizét, és siettünk vissza az óvodába. A kirándulás szervezésével és a kényelmes buszon való utazással a Hagemann család ajándékozta meg csoportunkat. A többi szülő segítségét is nagyon köszönjük!

A Napsugarak óvónői (Ildikó, Vera)

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Udvarunkra fűzkunyhót és fűzkaput telepítettünk 2008 tavasszán. Ezek megerősödve, lombosodva kellemes árnyékot biztosítanak a kicsiknek. A fűzkunyhó halformájú, ezért a neve: "Szomjas potyka".