A mindennapokból

03.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

Az idei nevelési évben is (2015-2016) megrendezésre került óvodánkban a „Még zöldebb óvodáért” munkaközösség szervezésében a Természetfigyelő tábor, melyre az iskolába készülő lányokat, fiúkat vártuk óvodánk csoportjaiból.

A tábort két óvodapedagógus vezette, Süveges Éva és Balogh Aliz, munkájukat segítette Végvári Ádám és egy dajka, Percze Mária.

A mindennapok folyamán tartalmas programokban vehettek részt a gyerekek. Elsétálhattak a közeli kiserdőbe és rétre ahol növényeket gyűjthettek, bogarakat figyelhettek meg nagyítókkal és vidám körjátékokat, izgalmas mozgásos tevékenységeket végezhettek.

Ellátogathattak a Séd patak mentén sétálva, a Jutas Vitéz kilátóhoz, itt ismerkedhettek iránytűvel és ki is próbálhatták őket. Tanulmányozhatták az erdő növényeit, madarait, rovarjait. Egyik napon vonatos kirándulás keretében a zirci Természettudományi Múzeumba és az Arborétumba utazhattak el gyerekek. A múzeumban bővíthették ismereteiket a bakonyi erdők, mezők, rétek, vízpartok növény és állatvilágával. Bejárták az arborétum kis zegzugos utjait, gyönyörködtek fákban, bokrokban, virágokban.

Óvodánk kis udvarán található gyógynövénykertjébe ismerkedhettek az ott található növények illatával, „gyógyító hatásaival”, felhasználhatóságukkal. Citromfűből teát fogyaszthattak, zöldfűszerekből kóstolhattak egyik délután, a vajas kenyeret gazdagítva.

A programok között minden nap maradt idő játszóterezésre, udvari játékra a csoportban szabad, kötetlen játékra.

Délutánonként mesét hallgathattak vagy természetfilmet nézhettek és különféle kézműves technikákat végezhettek. (pl.: tábori egyen kendőre nyomdázhattak, melyet minden nap viseltek a hét folyamán, növényeket préselhettek, merített papír technikájával ismerkedhettek, színezőket színezhettek, kavicsokat festhettek, dióhéjból állatkákat készíthettek, fonalból, hurkapálcikából „pókhálót” fonhattak.)

A tábor mindennapjai derűs, jó hangulatban teltek, óvodánk különböző csoportjaiból érkező gyerekek szívesen játszottak együtt. Ezen időszakban a gyerekek sok ismerettel és élménnyel gazdagodhattak.

Balogh Aliz óvodapedagógus

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Amennyiben befizetett adója 1 százalékával támogatni kívánja az óvoda "Vadvirág" Alapítványát, akkor kérjük, az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozaton tüntesse fel alapítványunk adószámát: 18932162-1-19