A mindennapokból

11.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

Az idei évben ismét a „Vadvirág” Alapítvány szervezésében, az óvoda dolgozóinak aktív részvételével gazdag gyermeknapi program fogadta az óvodás gyermekeket és családjaikat május 28-án. Jövendő és régi óvodásaink is eljöttek hozzánk szüleikkel.

Kicsik, nagyok és a felnőttek is jól érezték magukat a játékforgatagban.

A rendezvényt Dékmárné Forgács Zsuzsa vezetésével óvodánk néptánccsoportja nyitotta meg, Vendégeinket Barcza Béláné óvodavezető, majd Némedi Lajos alpolgármester úr, köszöntötte.

Lattenstein Jánosné, alapítványunk kuratóriumának munkájáról, eredményeiről beszélt és jó szórakozást kívánt a részt vevő gyermekeknek, családoknak.

A gyerekek légvárban ugráltak, pónin lovagoltak, kézműveskedtek, ügyességüket próbálgatták a különböző fajátékokon. Hatás Andrea gyermekdalokat énekelt, valamint a Dózsa György Általános Iskola diákjai egy kis színdarabot adtak elő.

A délelőttöt a Beuer Kft. által januárban felajánlott 50 000.- Ft támogatásból, valamint a szülői támogatásokból finanszíroztuk. A Medgyaszay István Szakképző Iskola és Gimnázium 4 diákja önkéntes munkájával segítette a szervezők munkáját.

Ezúton is köszönjük a felajánlásokat, a segítséget!

A gyermeknapon közel 100 gyermek családja vett részt. Reméljük mindenki megtalálta a számára kedvelt szórakozást.

Jövőre újra találkozunk!

Lattenstein Jánosné
a kuratórium elnöke

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Amennyiben befizetett adója 1 százalékával támogatni kívánja az óvoda "Vadvirág" Alapítványát, akkor kérjük, az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozaton tüntesse fel alapítványunk adószámát: 18932162-1-19