A mindennapokból

19.jpg

Időjárás:

GTranslate

Hungarian English French German

„Jó gyakorlatunk” részeként március 11-én, pénteken tartottuk óvodánkban a Nemzeti ünnephez kapcsolódva, a hét programjainak záró akkordjaként óvodai szintű ünnepi rendezvényünket. Az óvodapedagógusok egész héten olyan tevékenységeket szerveztek és kínáltak a gyermekeknek, amelyek segítettek megismertetni őket a ’48-as, márciusi eseményekkel, a kor viseleteivel, hagyományaival, muzsikájával. A hét folyamán különféle történeteket, korabeli zenét hallgattak, könyveket nézegettek. Különféle technikákkal csákókat és pártákat, zászlókat, lobogókat készítettek, és játékukban is megélhették a szabadságharc korát, a huszárok, regruták életét.

A pénteki program ünnepi alkalmat teremtett a gyermekeknek, hogy életkoruknak megfelelően vehessék ki részüket a Nemzeti Ünnepre való készülődésből.

Óvodánk aulájában délelőtt magyaros zenére összegyűlt az óvoda apraja-nagyja szép ünnepi ruhákban, kokárdákban, kislányok saját kezűleg készített pártákban a kisfiúk papírcsákókban. Táncba hívott bennünket óvodánk kedves néptáncos oktatója Dékmárné Forgács Zsuzsa néni és a Pitypang csoportba járó Vass Csenge és Dominik apukája és nagypapája, akik hegedűn játszottak magyaros és verbunkos dalokat, Zsuzsa néni pedig csengő hangján énekelt és táncba hívta az óvodásokat. Igazi táncházzá alakult át egy rövid időre az aula. Minden gyermek és felnőtt egy régebbi korba cseppenhetett vissza, ahol átélhették a régi táncok hangulatát, varázsát. Köszönjük Zsuzsa néninek és Vass Györgynek és Vass Gyuri bácsinak, hogy közreműködtek ezen a délelőttön és színessé varázsolták óvodánk programját.

A délelőtt folyamán a csoportok énekelve elsétáltak a Dózsa György téri emlékműhöz és gyermekek által készített zászlókkal díszítették azt.

Barcza Béláné óvodavezető és Balogh Alíz óvodapedagógus

A Vadvirág Óvoda az

bazis

Keresés

Óvodánk:

refintlogo color big

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk ismét elnyerte a
ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
2019. december 31-ig

használhat.

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Amennyiben befizetett adója 1 százalékával támogatni kívánja az óvoda "Vadvirág" Alapítványát, akkor kérjük, az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozaton tüntesse fel alapítványunk adószámát: 18932162-1-19