A Tavaszi Pedagógiai Napok keretében szerveztük meg soron következő bázisintézményi programunkat 2019. március 21-én. A „Láb- és tartásjavító mozgásos játékok az óvodában” c. óvodai jó gyakorlatunkat a jó gyakorlat egyik gazdája Tóvári Andrea mutatta be az érdeklődő óvodapedagógusoknak, akik a térség különböző közeli és távoli településéiről érkeztek hozzánk (Veszprém, Tihany, Várpalota, Szentkirályszabadja, Halimba, Szentantalfa, Taliándörögd, Bakonynána, Tótvázsony).

A program hagyományosan gyakorlati bemutatóval kezdődött. A résztvevők maguk próbálhatták ki egy óvodai láb- és tartásjavító foglalkozás tudatosan felépített gyakorlatait, amelyben egy, ebben az időszakban, a húsvéti témakörhöz kapcsolódó mozgásanyag került megvalósításra a kompetencia alapú óvodai programcsomag koncepcióit alkalmazva.

A program második részében a Vadvirág Óvodában alkalmazott jó gyakorlat koncepcióját mutatta be Andrea, fotókkal illusztrálva a jó gyakorlat elemeit, a különféle láb- és tartásjavító mozgásos játékok lehetőségeit. Felhívta a figyelmet az előadó a kerülendő mozgásformákra is.

Majd az óvodapedagógus kollégák az útmutatások alapján, összeállítottak, megterveztek egy-egy tevékenységet, amit a csoportos munka végén megvitattak további ötleteket is adva egymásnak.

A program részeként a kiállított, óvodánkban használt lábtorna eszközöket is megtekinthették a résztvevők, az előadó gyógytestnevelő, óvodapedagógus kolléga ötleteket adott azok alkalmazáshoz, valamint papír alapú segédanyagokat, a kipróbált foglalkozás vázlatát is megkapták az óvodapedagógusok.

Nagyon gyakorlatias, mozgalmas és változatos programot sikerült megszerveznünk a résztvevők teljes megelégedésére. Az elégedettségi mutatók a Visszajelzéseknél találhatók.

A későbbiekben is várjuk szakmai programjaink iránt érdeklődő óvodákat, kollégákat. Nyitottak vagyunk jó gyakorlataink átadására, adaptálásának támogatására.

Barcza Béla Károlyné intézményvezető, bázisintézményi koordinátor

DSCF3212.JPG DSCF3215.JPG DSCF3222.JPG

DSCF3225.JPG DSCF3233.JPG DSCF3234.JPG

DSCF3237.JPG DSCF3238.JPG DSCF3240.JPG

DSCF3243.JPG DSCF3245.JPG DSCF3252.JPG