A programot a Székesfehérvári POK által szervezett Őszi Pedagógiai Napok keretében szerveztük, ami az óvoda körbejárásával, helyi sajátosságainkkal való ismerkedéssel indult.

Megtekintették a vendégek az intézmény virágos udvarát, fűszerkertjét, és a kerti tavat, amit az elmúlt héten a Takarítási világnaphoz kapcsolódóan a családok szépítettek, tettek rendbe közösen a gyermekekkel.

Majd előadást hallgathattak a Vadvirág Óvodában alkalmazott jó gyakorlatokról, zöld jeles ünnepekről. Süveges Éva óvodapedagógus, munkaközösség vezető az előadása alkalmával bemutatta az intézményt, az intézményi zöld óvodai programokat, amelyeket a falra kitett fotókkal, az elkészült gyermekmunkák kiállítás keretében történő bemutatásával is szemléltetettünk.

A rövid szünetben a résztvevők különféle teákat kóstolhattak, melyek az óvoda fűszerkertjéből kikerülő növényekből készültek, illetve zöldfűszerekkel készített falatkákat, sütőtökös kókuszgolyókat kínáltunk, amit a gyermekekkel készítettek délelőtt az óvodapedagógusok.

A szünet után bemutatkozásra, szakmai tanácskozásra került sor. Megismerkedtünk egymással, elmondta mindenki, honnan jött, milyen zöld jeles programokat, ünnepeket szerveznek intézményükben. Az óvodapedagógusok, az előadó útmutatásai alapján csoportmunkában dolgoztak. Összeállítottak, megterveztek egy-egy elképzelt zöld jeles nap programját, tevékenységeit, amit a csoportos munka végén megvitattak.

A hangulatos, változatos, és gyakorlatias program sikeresen zajlott, a résztvevők teljes megelégedésére.

Barcza Béla Károlyné intézményvezető, bázisintézményi koordinátor

DSCF3165[1].JPG DSCF3166[1].JPG DSCF3167[1].JPG

DSCF3168[1].JPG DSCF3169[1].JPG DSCF3170[1].JPG

DSCF3171[1].JPG DSCF3172[1].JPG DSCF3173[1].JPG

DSCF3174[1].JPG DSCF3175[1].JPG DSCF3176[1].JPG

DSCF3177[1].JPG DSCF3178[1].JPG DSCF3180[1].JPG

DSCF3181[1].JPG DSCF3182[1].JPG DSCF3183[1].JPG

DSCF3184[1].JPG