Ismét sikeres szakmai délutánt szervezett intézményünk, az Oktatási Hivatal Bázisintézménye április 25-én, melyet Barcza Béla Károlyné intézményfejlesztési szaktanácsadó, óvodánk vezetője és bázisintézményi koordinátora tartott.

A programot a Székesfehérvári POK által szervezett Tavaszi Pedagógiai Szakmai Napok keretében hirdettük meg óvodavezetőknek, leendő óvodavezetőknek a „Hatáskör, felelősségi kör feladatok az óvodában” témakörben, mely iránt nagy érdeklődés mutatkozott. A térség különböző közeli és távoli településéiről érkeztek hozzánk (Halimba, Kislőd, Márkó, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nyirád, Pápa, Tihany, Tótvázsony, Úrkút, Veszprém) a téma iránt érdeklődő kollégák.

A résztvevők bemutatkoztak egymásnak, elmondták, milyen szerkezetű intézményből jöttek, milyen munkakörök jellemzőek óvodájukra. A paletta széles volt, kisebb és nagyobb óvodából is volt érdeklődő. Ez abból a szempontból is kedvező volt, hogy megvalósulhatott az egymástól való tanulás, hiszen mindenki elmondhatta saját tapasztalatit, vezetői jó gyakorlatait.

A programot éppen ezért interaktív módon szerveztük meg, melyben előadás (jogszabály-hivatkozás, fogalom magyarázat, a munkaköri leírásokra vonatkozó elvárások, javaslatok…), illetve egyéni- és csoportos feladatok is helyet kaphattak. Kiemelten működött az együtt-gondolkodás, a másik szempontjainak figyelembe vétele a szaktanácsadó koordinálása mellett.

A műhelymunka végén kötetlen szabad beszélgetés alakult ki a résztvevők között.

A visszajelzések a programról kedvezőek és pozitívak voltak. Megfogalmazódott, hogy nagyon jó lenne a vezetőknek rendszeresen szervezni vezetői fórumot, ahol a tapasztalataikat kicserélhetnék.

Várjuk továbbra is szakmai programjaink iránt érdeklődő óvodákat, kollégákat. Nyitottak vagyunk az óvodavezetői fórumok megszervezésére, várjuk a témajavaslatokat.

A program anyagát >> ezen a hivatkozáson << találhatják meg.

Lattenstein Jánosné óvodavezető helyettes

Névnap:

Ma : Olivér

Rövid hírek

Amennyiben befizetett adója 1 százalékával támogatni kívánja az óvoda "Vadvirág" Alapítványát, akkor kérjük, az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozaton tüntesse fel alapítványunk adószámát: 18932162-1-19