Keresés

Névnap:

Ma : Auguszta

időjárás

+3
°
C
+
-1°
Veszprém
Kedd, 18
Szerda
+ -1°
Csütörtök
+
Péntek
-3°
Szombat
-4°
Vasárnap
-1° -5°
Hétfő
-5°
7 napos előrejelzés

Ismét megvalósult, majd lezárult egy ESZA által finanszírozott TÁMOP – projekt, melyben a város valamennyi óvodája részt vett és tagintézményenként valósított meg.

A pályázatot a fenntartó nyújtotta be és számolja el.

Mit nyújtott a Vadvirág Óvodának a pályázatban való részvétel?

Programmegvalósítás: Óvodánkban a projekthez kapcsolódóan megvalósult két óvodai program a szülők, a családok bevonásával, melynek finanszírozása a pályázati keretből történt.

Ősszel a takarítási világnap alkalmával a Dolgozni szaporán program megszervezésével szólítottuk meg a szülőket az óvoda és környékének rendbetételét, kitakarítását célul tűzve és tavasszal az Én kis kertet kerteltem program keretében óvodai kiskerteket és fűszernövény kertet alakítottunk ki.

Képzések: 7 képzésen 9 óvodapedagógusuk vett részt, és szerzett tanúsítványt. Kiegészítettük Pedagógiai programunkat a pályázat feltételeihez igazodva a képzéseken megszerzett és megerősített szakmai ismeretek birtokában (honlapunkon már ezt a kibővített Pedagógia programot olvashatják).

Eszközbővítés: Három csoportszobába vásároltunk új asztalokat és székeket, valamint a tornaszobába olyan tartószerkezet került felszerelésre, melyen a hozzá vásárolt Ayres mozgásfejlesztő eszközöket használni tudjuk.

Emellett szakmai munkánkat és a pályázathoz kapcsolódó dokumentálást, irattárazást archiválást segítő irodai anyagokat is a pályázat keretéből sikerült finanszírozni, óvodapedagógusaink pedig a programmegvalósításban végzett munkájukért bérezésben részesülhettek.

Válogatás >> itt látható <<a projekthez kapcsolódó képekből.

A mindennapokból

005_hkszcspszv.jpg

A Vadvirág Óvoda az

bázis szögletes 2023 2026 2

Óvodánk:

boldogovodaiskola2023 oklevel 781

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk elnyerte a
Címmegtartó ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
visszavonásig

használhat.

zoldorok