Keresés

Névnap:

Ma : Gedeon, Johanna

időjárás

+3
°
C
+
-1°
Veszprém
Kedd, 18
Szerda
+ -1°
Csütörtök
+
Péntek
-3°
Szombat
-4°
Vasárnap
-1° -5°
Hétfő
-5°
7 napos előrejelzés

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás és iskolás korosztály számára. Egy tudományos módszer, amivel a gyerekek boldogabbak, kitartóbbak lesznek, eredményeik javulhatnak. A Boldogságóra program fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettünk ki, mely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba. Nem a tudás terhére dolgoztuk ki a programot, hanem annak kiegészítéseként, ahol az a cél, hogy a hagyományos tudásátadást és az életben szükséges kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk az iskolai oktatásban.

http://boldogsagora.hu/tajekoztato/

Óvodánk is pályázik a „Boldog óvoda” címre.

A Pályázat céljait, és feltételeit itt olvashatják.

http://boldogiskola.hu/cim-elnyerese/#ujboldogiskola

A pályázattal elnyerhető Boldog Óvoda és Boldog Iskola címet azon intézmények kaphatják meg, melyek – a pályázati kiírásban szereplő Pályázati feltételeknek megfelelően – még ebben a tanévben legalább egy tanulócsoport bevonásával igazoltan megtartanak egy boldogságórát, és a program fenntartását a következő tanévben is vállalják.

Barcza Béláné Intézményvezető

A mindennapokból

002_hkszcspszv.jpg

A Vadvirág Óvoda az

bázis szögletes 2023 2026 2

Óvodánk:

boldogovodaiskola2023 oklevel 781

A Vadvirág ovi: ZÖLD ÓVODA

Óvodánk elnyerte a
Címmegtartó ZÖLD ÓVODA
címet, amelyet
visszavonásig

használhat.

zoldorok